Social Protect (4031 Debrecent, István út 13., telefonszám: +36 70 426 9408, e-mail: info@socialprotect.hu, önállóan képviseli: Szilágyi Attila egyéni vállalkozó, Adószám: 67025512-1-29), mint adatkezelő fontosnak tartja ügyfelei és minden egyéb érintett természetes személy (továbbiakban: érintettek) adatkezeléshez kapcsolódó jogának tiszteletben tartását és érvényre juttatását, ezért ezúton tájékoztatja az érintetteket, hogy tiszteletben tartja az érintettek személyhez fűződő jogait, és adatkezelése során a magyar hatályos jog anyagi és eljárásjogi szabályai, a mindenkor hatályos Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat, valamint egyéb más belső szabályzatok értelmében jár el.
Jelen rövid adatvédelmi Tájékoztató az Adatkezelő Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatának (továbbiakban: Szabályzat) rövid kivonata, amely azzal a céllal jött létre, hogy az érintetteket tömören tájékoztassa az Adatkezelő weboldalon keresztül elérhető adatkezeléseinek leglényegesebb szabályairól. Jelen Tájékoztató a Szabályzat mellékletének tekintendő, és a Tájékoztatóban nem tárgyalt kérdéskörök, témák vonatkozásában a Szabályzat, valamint a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak, és ezekkel együtt értelmezendő. A Tájékoztató és a Szabályzat teljes terjedelmében folyamatosan elérhető az adatkezelés tényleges helyszínén, a 8000 Székesfehérvár, Homoksor 7. sz. alatt.
Az érintettek körei: Érintett minden, bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy - közvetlenül vagy közvetve - azonosítható természetes személy, akinek adatait az Adatkezelő kezeli. Az érintettek tehát például a szolgáltatást megrendelők, a weboldalra regisztrálók, hírlevélre feliratkozók.
Az adatokat az Adatkezelő munkatársai, kizárólag a feladataik elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges mértékben kezelhetik.
közös adatkezelés célja: érintett ügyfél legmagasabb szintű kiszolgálása a közös adatkezelés során kezelt adatok köre és azok célja:
név* | azonosítás |
telefonszám | kapcsolattartás |
e-mail cím* | kapcsolattartás |
lakcím | kapcsolattartás |
adószám | azonosítás |
kérdés, kérdés, egyéb, érintett által megadott adat | válaszadás |
közös adatkezelés módja: közös adatállomány, amelyhez történő hozzáférést az egyes adatkezelők által megállapított jogosultsági szintek rendezik, csak az férhet hozzá az adatállományhoz, akinek azzal kapcsolatban feladata van.
Egyszeri információkérés
Adatkezelő lehetővé teszi az érintettek számára, hogy a következőkben részletezett adataik megadásával az Adatkezelőtől információt kérjenek.
Az információkérés önkéntes hozzájáruláson alapul.
Az érintettek köre: Minden természetes személy, aki az Adatkezelővel kapcsolatba lép és az Adatkezelőtől információt kér személyes adatainak megadása mellett.
Az adatkezelés célja az érintett számára megfelelő információ nyújtása és kapcsolattartás.
A személyes adatok forrása: az érintett maga.
Az adatkezelés módja: elektronikus és/vagy papír alapú, függően az érintett kapcsolat-felvételi módjától.
Technikai és szervezési intézkedések: lásd külön fejezetben.
Érintetti jogok és joggyakorlás: lásd külön fejezetben.
Adatkezelés időtartama: cél megvalósulásáig. Abban az esetben, ha az információ kéréshez és/vagy információ adáshoz joghatás fűződik, vagy az érintettet, vagy az Adatkezelőt hasonlóan jelentős mértékben érinti, Adatkezelő az adatokat a mindenkori elévülési időben kezeli.
Adatközlés: harmadik fél számára nem kerül közlésre.
Automatizált döntéshozatal, profilalkotás: az adatkezelés kapcsán ilyen nem történik.
A *-gal jelölt adatokkal kapcsolatban az Adatkezelő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az érintett azokat az Adatkezelő számára nem szolgáltatja, úgy az Adatkezelő a szolgáltatás nyújtását (adatkezelést) megtagadja.
Érintettel történő folyamatos, rendszeres kapcsolattartás során kezelt adatok
Adatkezelő biztosítja, hogy az érintett vele különböző módokon és fórumokon folyamatosan, vagy rendszeresen kapcsolatot tartson. Példálózó felsorolással élve ilyen az elektronikus alapú kapcsolattartás, mint az e-mail, vagy a postai úton vagy telefonon történő kapcsolattartás stb. (Például érintettel folyatott levelezés.)
Az adatkezelés jogalapja az érintett önkéntes hozzájárulása. Abban az esetben, ha az Adatkezelő és az érintett megállapodást kötnek egymással például az Adatkezelő valamely termékének igénybevételéről, az adatkezelés jogalapja szerződéskötésen alapul. Kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás, így a vonatkozó adatok kezelése alapulhat az érintett, harmadik személy, vagy az Adatkezelő jogos érdekén, valamint más, jogszabályban meghatározott más jogalapon is, lehet például jogszabály alapján kötelező is (lásd a Szabályzat Jogalap, jogszerűség c. fejezetét). Adatkezelő kérés esetén tájékoztatja az érintettet, hogy mely jogalap alapján kezeli az adatait.
Az érintettek köre: Minden természetes személy, ideértve szervezet nevében, képviseletében eljáró természetes személyt is, aki az egyszeri információkérésen túl folyamatosan, vagy rendszeresen kapcsolatot tart az Az adatok kezelésének célja az érintettel történő kapcsolattartás, felmerülő kérdések, kérések és egyebek megválaszolása, megoldása.
A személyes adatok forrása: az érintett maga.
Az adatkezelés módja: elektronikus és/vagy papír alapú, függően az érintett kapcsolattartási módjától.
Adatkezelő lehetővé teszi az érintettek számára, hogy weboldalára regisztráljanak, megkönnyítve a weboldalon keresztül elérhető szolgáltatások igénybe vételének folyamatát.
A regisztráció önkéntes hozzájáruláson alapul.
Az érintettek köre: Minden természetes személy, aki az Adatkezelő weboldalára önkéntesen, személyes adatainak megadásával regisztrál.
A kezelt adatok köre és célja:
név* | azonosítás |
telefonszám* | kapcsolattartás |
e-mail cím* | kapcsolattartás/belépéshez szükséges információ az e-mail címre kerül továbbításra, így azonosítást is szolgálja |
jelszó | azonosítás/későbbi belépéshez szükséges |
cím (irányítószám, város, közterület, házszám, emelet) | szállításhoz/számlázáshoz szükséges adat |
adószám | azonosítás |
egyéb kérdés, kérés | válaszadáshoz |
Az adatkezelés célja az érintett adatinak rögzítése, jogosultságainak, kedvezményeinek, hozzáférésének megadása, érvényesítése, ellenőrzése, a szolgáltatások igénybe vételének megkönnyítése, valamint a kapcsolattartás.
A személyes adatok forrása: az érintett maga.
Az adatkezelés módja: elektronikus, manuális.
Technikai és szervezési intézkedések: lásd külön fejezetben.
Érintetti jogok és joggyakorlás: lásd külön fejezetben.
Adatkezelés időtartama: érintett kérésére törlésig.
Adatközlés: tárhelyszolgáltató felé kerül közlésre (lásd I. sz. melléklet).
Automatizált döntéshozatal, profilalkotás: az adatkezelés kapcsán ilyen nem történik.
A *-gal jelölt adatokkal kapcsolatban az Adatkezelő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az érintett azokat az Adatkezelő számára nem szolgáltatja, úgy az Adatkezelő a szolgáltatás nyújtását (adatkezelést) megtagadja.
Felhasználó a weboldalra, a regisztrációt követően, bejelentkezhet.
A bejelentkezés önkéntes hozzájáruláson alapul.
Az érintettek köre: Minden természetes személy, aki az Adatkezelő weboldalára korábban regisztrált, és oda önkéntesen, személyes adatainak megadásával belép.
A kezelt adatok köre és célja:
regisztráció során megadott e-mail cím | azonosítás bejelentkezéshez |
jelszó* | azonosítás bejelentkezéshez |
Az adatkezelés célja a weboldalra bejelentkező érintettek azonosítása, jogosultságainak biztosítása, ellenőrzése, korábban megadott megadott adatinak – szükség szerinti – módosítása, valamint kapcsolattartás.
A személyes adatok forrása: az érintett maga.
Az adatkezelés módja: elektronikus, manuális.
Technikai és szervezési intézkedések: lásd külön fejezetben.
Érintetti jogok és joggyakorlás: lásd külön fejezetben.
Adatkezelés időtartama: érintett kérésére törlésig.
Adatközlés: tárhelyszolgáltató felé kerül közlésre (lásd I. sz. melléklet).
Automatizált döntéshozatal, profilalkotás: az adatkezelés kapcsán ilyen nem történik.
A *-gal jelölt adatokkal kapcsolatban az Adatkezelő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az érintett azokat az Adatkezelő számára nem szolgáltatja, úgy az Adatkezelő a szolgáltatás nyújtását (adatkezelést) megtagadja.
Adatkezelő elérhető a Facebook közösségi portálon, valamint más közösségi oldalakon.
A közösségi oldalak, azon belül is különösen a Facebook oldal használata és az azon keresztül, az Adatkezelővel történő kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás, és egyéb, a közösségi oldal által megengedett művelet önkéntes hozzájáruláson alapul.
Az érintettek köre: Azon természetes személyek, akik az Adatkezelő közösségi oldalait, különösen facebook.com közösségi oldalán lévő oldalt vagy azon megjelenő tartalmakat önként követik, megosztják, kedvelik.
Kezelt adatok köre és célja:
érintett publikus neve | azonosítás |
publikus fotója | azonosítás |
publikus e-mail címe | kapcsolattartás |
érintett közösségi oldalon keresztül küldött üzenete | kapcsolattartás, válaszadás alapja |
érintett általi értékelés, vagy más művelet eredménye | minőségjavítás, vagy egyéb művelet célja |
Adatkezelő az érintettekkel a közösségi oldalon keresztül kizárólag akkor kommunikál, és így a kezelt adatok körének célja akkor válik lényegessé, ha az érintett a közösségi oldalon keresztül keresi meg az Adatkezelőt.
A közösségi portálokon, különösen a Facebook-on történő jelenlét és az azzal kapcsolatos adatkezelés célja a weboldalon található tartalmak közösségi oldalon történő megosztása, publikálása, marketingje. A közösségi oldal segítségével az érintett tájékozódhat a legújabb akciókról is.
Érintett a közösségi oldal feltételei alapján önként hozzájárul az Adatkezelő tartalmainak követésével, kedveléséhez. Példálózó meghatározással élve, a Facebook oldalon található üzenő falon közzétett hírfolyamra az érintett az oldalon található „like”/ „tetszik” linkre kattintva iratkozhat fel, és ezzel hozzájárul az Adatkezelő híreinek és ajánlatainak közzétételéhez a saját üzenőfalán, és az ugyanitt található „dislike”/”nem tetszik” linkre kattintva iratkozhat le, továbbá az üzenő fal beállításai segítségével törölheti a nem kívánt, üzenő falon megjelenő hírfolyamokat.
Érintett az Adatkezelőt szövegesen és számszerűen értékelheti, ha ezt a közösségi oldal lehetővé teszi.
Adatkezelő közösségi oldalán, különösen Facebook oldalán képeket/videófelvételeket is közzétesz a különböző eseményekről, az Adatkezelő szolgáltatásairól, egyebekről. Adatkezelő a facebook oldalt összekapcsolhatja más közösségi oldalakkal a facebook.com közösségi portál szabályai szerint, így a facebook oldalon történő közzétételen érteni kell az ilyen kapcsolt közösségi portálokon történő közzétételt is.
Amennyiben nem tömegfelvételről, vagy közéleti szereplésről készült felvételről van szó (Ptk. 2:48.§), Adatkezelő mindig kikéri az érintett írásbeli hozzájárulását a képek közzététele előtt.
Érintett az adott közösségi oldal adatkezeléséről tájékoztatást az adott közösségi oldalon kaphat, ennek megfelelően a Facebook oldal adatkezeléséről tájékoztatást a www.facebook.com címen kaphat.
A személyes adatok forrása: az érintett maga.
Az adatkezelés módja: elektronikus, manuális.
Technikai és szervezési intézkedések: lásd külön fejezetben.
Érintetti jogok és joggyakorlás: lásd külön fejezetben.
Adatkezelés időtartama: érintett kérésére törlésig.
Automatizált döntéshozatal, profilalkotás: az adatkezelés kapcsán ilyen az Adatkezelő részéről nem történik.
Weboldal látogatási adatok
Hivatkozások és linkek
Adatkezelő weboldala olyan linkeket is tartalmazhat, amelyek olyan oldalakra mutatnak, amelyeket nem az Adatkezelő üzemeltet, csupán a látogatók tájékoztatását szolgálják. Az Adatkezelőnek nincs semmi befolyása a partner cégek által üzemeltetett weboldalak tartalmára és biztonságára így nem is tartozik felelősséggel azokért.
Kérjük, tekintse át az Ön által látogatott oldalak adatkezelési Szabályzatát, illetve adatvédelmi nyilatkozatát mielőtt az adott oldalon az adatait bármilyen formában megadná.
Szerver hoszting szolgáltatások (Tárhely (cPanel) szolgáltatás, Backup szerver szolgáltatás, Szerver Hosting szolgáltatás, Szerver Bérlés szolgáltatás): Magyar Hosting Kft.. 132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22.
Honlap üzemeltetése, fejlesztése
Cookie neve | Funkció | Időtartam |
userlike | chat kezelés | 1 év |
capturly | optimalizálás, elemzés | 1 év |
google analytics | optimalizálás, elemzés | 4 év |
getsitecontrol | elégedettségi felmérés | 1 év |
beamer | hírfolyam | 2 év |
google adwords | hirdetés, remarketing | 2 év |
Yusp | intelligens ajánlórendszer | 1 év |
bejelentkezés | nincs adattárolás | |
google optimize | A/B tesztelés, optimalizálás | 1 év |
Azért, hogy weboldalainkat ügyfeleink elvárásaihoz tudjuk igazítani, a Capturly (https://capturly.com) rendszerét alkalmazzuk, amellyel az adatok gyűjtése és tárolása marketing és optimalizáció céljára történik. Ezeket az adatokat álnév alatt futó használói profilok készítésére használjuk. Az érintett személy által külön erre vonatkozó hozzájárulása nélkül a gyűjtött adatok nem lesznek alkalmasak arra, hogy a weboldal látogatóját egyénileg azonosíthassa, és nem lesznek összekötve az álnév viselőjének személyes adataival sem. Ezzel összefüggésben az Ön böngészőjének és internetezésre használt eszközének adatai (országa, IP-címe anonimizált formában, eszköze típusa, képernyőmérete, böngésző típusa, operációs rendszer típusa, meglátogatott oldalak, látogatás ideje) kerül feldolgozásra és tárolásra. Az adatok gyűjtését és tárolását ki tudja kapcsolni saját böngészőjében, melyről bővebb információt a következő linken talál: https://capturly.com/opt-out
annak érdekében, hogy weboldalunk mobil nézetét javítani tudjuk, a telefonról látogató vásárlóinknak a vásárlás befejezésekor, egy két lépéses űrlapot jelenítünk meg, melynek kitöltése opcionális. Az űrlap kitöltése teljesen anonim az oldal telefonról történő használhatóságát elemzi.
A Beamer alkalmazásunk a hírfolyamunk kezelésére alkalmas. Látogatáskor egy sütit tesz le a böngészőbe, és értesítéseket küldd a felhasználónak, ha látogatása óta új információk kerültek fel rá. Számítógépen a kis harang felül, értesítés esetén, az értesítések számával, telefonon- tableten a jobb alsó sarokban található meg. Semmilyen személyes, visszaazonosítható adatot nem tárol, az ip-címet random névre alakítja át.
A weboldal a Google Analytics-et, a Google Inc. („Google“) webelemző szolgáltatását alkalmazza. A Google Analytics ún. „sütiket“, küld az Ön számítógépére, mely tárolódik, és adatokat küldd a látogatás adatairól. Az süti adatokat minden esetben a Google tárolja amerikai szerverein. Az Analytics-be érkező személyes adatokat, pl. IP- cím, megrendelési azonosító a Google titkosítva adja át a rendszernek, így számunkra a látogató adatai nem beazonosíthatók. A sütik használatát böngészőszoftverének megfelelő beállításával letilthatja. A Google általi adatgyűjtést és -felhasználást (sütik és IP-cím) az alábbi linken elérhető böngésző plug-in letöltésével és telepítésével is megakadályozhatja: http://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=de
A plug-in helyett vagy mobil eszközök böngészőin kattintson erre a linkre egy letiltó süti telepítéséhez, mely a továbbiakban megakadályozza a Google Analytics keretein belül történő adatgyűjtést ezen a weboldalon. A letiltás mindaddig érvényben marad, míg nem törli annak sütijét. Ha a süti törlődött, elegendő mindössze újból a linkre kattintania. A Google Analytics felhasználási feltételeiről és adatvédelmi irányelvéről az alábbi oldalakon talál további információkat:
https://www.google.com/analytics/terms/us.html
https://www.google.de/intl/en-GB/policies/
A Google Remarketinget, a Google hirdetési szolgáltatását is használjuk, melynek segítségével célirányos hirdetéseket jeleníthetünk meg a weboldal korábbi látogatói számára. Ez a funkció az eszközök közötti remarketinget alkalmaz, a Google AdWords és a DoubleClick alkalmazásával. Ha beleegyezését adta, hogy a Google az Ön webes és böngészési előzményeit Google fiókjához társítsa, akkor a Google az Ön Google fiókjából és a Google Analyticsből származó információkat együttesen használja fel a hirdetések testreszabására és az eszközök közötti remarketing célcsoportja adatainak meghatározására. Google felhasználóként a „Saját fiókban” adhatja meg saját hirdetési beállításait és kapcsolhatja ki a személyre szabott hirdetések megjelenítését. A Google általi adatgyűjtést és –felhasználást az alábbi linken elérhető böngésző plug-in letöltésével és telepítésével is megakadályozhatja: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=en
Adatkezelő a weboldalba, (vagy annak bármely aloldalába) úgynevezett Facebook pixel (korábban konverziókövetési képpont) eszköz használatával JavaScript-kódot ágyaz be, amely üzenetet küld a Facebook-nak, amikor a felhasználó felkeresi az oldalt vagy végrehajt ott egy műveletet. Ez egyrészt az Adatkezelő reklámra fordított költségei megtérülésének értelmezését segíti, másrészt megkönnyíti, hogy olyan felhasználók számára jelenítse meg hirdetéseit, akiknél nagyobb valószínűségű a Facebook-on kívüli konverzió. A Facebook pixelt személyes adatokat nem gyűjt, nem tárol, nem továbbít. A Facebook pixel használatáról, működéséről a www.facebook.com oldalon található bővebb információ.
Adatkezelő a weboldalba, (vagy annak bármely aloldalába) kódkészletet helyez el, amelynek célja az, hogy az adott weboldalt látogató felhasználó számára az Adatkezelő reklámja, hirdetése elérhetővé váljon akkor, miközben a Facebook-ot használja. A Facebook remarketing kódkészlet személyes adatokat nem gyűjt, nem tárol, nem továbbít. A kódkészlet használatáról, működéséről a www.facebook.com oldalon található bővebb információ.
Adatkezelő a weboldalba, (vagy annak bármely aloldalába) kódkészletet helyez el, amelynek célja az, hogy az adott weboldalt látogató felhasználó számára az Adatkezelő reklámja, hirdetése elérhetővé váljon akkor, miközben a Google Display Hálózat webhelyein böngésznek, és/vagy az Adatkezelőre, vagy az Adatkezelő szolgáltatásaival kapcsolatos kifejezésre keresnek a Google rendszerében. A kódkészlet személyes adatokat nem gyűjt, nem tárol, nem továbbít. A kódkészlet használatáról, működéséről a http://support.google.com oldalon található bővebb információ.
Mindezek alapján, az Adatkezelő az analitikai rendszereket nem használja személyes adatok gyűjtésére.
Adatkezelő felhívja a felhasználók figyelmét, hogy a legtöbb internetes böngésző automatikusan elfogadja a cookie-kat, a látogatóknak azonban lehetőségük van ezeket kitörölni, vagy automatikusan visszautasítani.
Mivel minden böngésző eltérő, a felhasználó egyénileg, a böngésző eszköztár segítségével állíthatja be a cookie-kal kapcsolatos preferenciáit.
Adatkezelő felhívja a felhasználók figyelmét, hogy elképzelhető, hogy bizonyos tulajdonságokat nem tudnak használni a weboldalon, amennyiben úgy döntenek, hogy nem fogadják el a cookie-kat.
Személyes adatok feldolgozását alapvetően az Adatkezelő látja el, vagy ha a feladatot kiszervezi, úgy abban az esetben azt a Szabályzat I. sz. mellékletében meghatározott adatfeldolgozó(k) látja/látják el. Ebben az esetben az adatfeldolgozók felé ad át adatot az Adatkezelő és felel az adatfeldolgozók tevékenységéért.
Az Info tv., valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete alapján az érintett jogai a következők: a tájékoztatás joga, a helyesbítés joga, a törléshez való jog, az „elfeledtetéshez való jog”, az adatok zároláshoz/korlátozáshoz való jog, tiltakozáshoz való jog, bírósághoz fordulás joga, hatósághoz fordulás joga. Az egyes jogok részletes meghatározásai, korlátai a Szabályzatban kerültek meghatározásra.
Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét, hogy az érintettek tájékoztatás kérésüket, valamint egyéb jogaik gyakorlását – ha azt jogszabály ki nem zárja – az gdpr@tapfutar.hu e-mail címre, vagy Adatkezelő más elérhetőségre küldött nyilatkozattal tehetik meg. Az Adatkezelő a nyilatkozatot a beérkezéstől számított legrövidebb időn, de maximum 15 napon belül megvizsgálja és megválaszolja, valamint megteszi a szükséges lépéseket a nyilatkozatban, a Szabályzatban, valamint jogszabályban foglaltak alapján. Amennyiben együttes, közös adatkezelés történik, úgy az érintett bármely adatkezelőnél élhet jogaival.
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c
Telefon: +36 (1) 391-1400
Fax: +36 (1) 391-1410
www: http://www.naih.hu
e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Kiskorúakat sértő, gyűlöletkeltő, kirekesztő tartalmakkal, helyreigazítással, elhunyt személy jogaival, jó hírnév megsértésével kapcsolatos jogainak megsértése esetén:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Levélcím: 1525. Pf. 75
Tel: (06 1) 457 7100
Fax: (06 1) 356 5520
E-mail: info@nmhh.hu
Az érintett a jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Adatkezelő köteles bizonyítani.
Abban az esetben, ha az Adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyiségi jogát megsérti, az érintett az Adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet.
Adatkezelő gondoskodik az adatok biztonságáról. Ennek érdekében megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az irányadó jogszabályok, adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.
Adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
Az adatbiztonság szabályainak érvényesüléséről az Adatkezelő az Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzattól és jelen Tájékoztatótól tartalmilag és formailag elkülönülő belső szabályzatok, utasítások, eljárási rendek útján (is) gondoskodik.
Adatkezelő az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintettel van a technika mindenkori fejlettségére és több lehetséges adatkezelési megoldás közül azt választja, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene.
Az Adatkezelő az informatikai védelemmel kapcsolatos feladatai körében gondoskodik különösen:
Adatkezelő kijelenti, hogy
Kelt: 2020. május 22.